ERDÉLY MIKLÓS

Erdély Miklós életműve túlmutat a művészettörténeti összefüggések hálóján: egy ennél jóval tágasabb térben, az egyetemes kultúra kontextusában lehet őt elhelyezni. Ennek ellenére a halála óta eltelt harminchat évben, habár nagyobb erőfeszítések történtek életművének interpretációja körül, az œuvre egészét átfogó munka mégsem született. Róla írva ezért nem tehetem meg, hogy megkerüljem a kérdést: mégis, miért alakulhatott ez így? A kérdésre adható válaszom nagyon is egyszerű: erről feltehetően maga Erdély Miklós „tehet”. Erdély Miklós, a szakadatlan megújuló, zavarba ejtően sokrétű munkásságával, valamint azzal, hogy életművével ismerkedve nem elegendő az alkotásait sorra vennünk, azokat csakis a gondolataihoz közelebb kerülve lehet együtt látnunk. Mert Erdély legalább annyira volt gondolkodó, mint képzőművész.

Kőhalmi Péter

Örömteli meglepetés Kőhalmi Péter Erdélyről szóló könyvét olvasni. Írásának minősége és formátuma ugyanis először hozza képbe egészében és szemmagasságban Erdély munkásságát: az életmű teljességére tekintettel, és olyan szemlélettel, mely értően és arányosan interpretálja azt.

Tillman J. A.

Jó kézbe venni, szép tárgy. Egyszerű és mégis (épp ezért is?) nagyvonalú. Enigmatikus, ám egyértelmű – paradox. Nagyszabású tudományos munka – ugyanakkor személyes. Meggyőzően impozáns – egyúttal szerény, a legjobb értelemben. Olvasmányos, bár nem egyszerűen lineáris – dolgozni lehet/kell vele. Keresni és találni.  Izgalmakkal és felfedezésekkel teli – mégis visszafogott, megfontolt, kiérlelt, nem kapkodó. Szóval finom, tiszteletre méltó – egyszerűbben: méltó!

Nemcsak fontos, hogy meglett, hanem fontos könyv is lett.

Peternák Miklós

Erdély Miklós művekben és műfajokban gazdag életművéről máig nem jelent meg átfogó monográfia. Kőhalmi Péter tizenöt éven át tartó kutatása nyomán állt össze ez a hiánypótló kötet.

A limitált példányszámban megjelenő, különleges könyvtárgyat Czeizel Balázs tervezte: nyitott gerinccel, prégelt fedlappal és élfestéssel készült, Munken Pure Rough 120 g/m2-es papírra.

Támogatók:

MTA

Einspach Fine Art & Photography

Terjedelem: 394 oldal

Megjelenés: 2022. december 6.

Limitált megjelenés

A limitált példányszámra tekintettel a könyvet itt tudja előjegyezni. A személyes átvételre 2023. január 19-én és 20-án nyílik lehetőség, naponta 16.00 és 18.00 között az Einspach Fine Art & Photography galériában (Budapest, Hold utca 12.) A könyv ára 20.000 HUF, mely az átvételkor fizetendő.

Fotó: Orosz Fanni